"Nem rettegni attól, hogy gyengének nézhetnek, sokkal magabiztosabb állapot,

mint erőt mutatni akkor, amikor ölelésre vágyunk."

                                                                                                                                                            Dr. Almási Kitti

Mit is jelent a boldogság?

Schilling Péter által idézett mondattal el lehet mondani:

„A boldogság nagyon egyszerűen megfogalmazva annyit jelent, hogy összhangban vagy saját magaddal.

Megtalálod magadban azt a részed, aki mélyen legbelül csak arra vár, hogy végre kiengedd a napfényre.”

-

  Boldogtalanságunk okán különböző "dolgokkal", eseményekkel kapcsolatos megértéseket is keresünk, de hogyan is találnánk meg ezeket, ha sok esetben az ok-okozati  felismerés stádiumába sem jutunk el?

Napi rutinunkban leginkább a félelmeink, előítéleteink vezetnek minket. Köznyelvben úgy nevezzük ezek összességét: Tapasztalat...

 Napoleon Hill

  Megszoktuk, ezért sokszor már észre se vesszük, hogy mindenről, mindenkiről ítéletet mondunk akár magunkban, akár ki is mondva.

  Boldogok leszünk, ha ítélkezhetünk, vagy ez valami kényszeredett jelenség?

Ítéleteinket - és annak tartalmát, minőségét - a neveltetésünkön túl, az éppen aktuális tanulási, vagy tanultsági és tapasztalati, vagyis ismereti szintünk szabja meg.
De gondoltunk-e már arra, hogy az is mérvadó, hogy a tapasztalatainkat milyen minőségben éltük, és éljük meg? 

1. Csalódásnak - ami elkeserít, lehúz, akár önsajnálatba kerget? 
2. Tanító tapasztalatnak - amiből okulunk és felemel, mert azt mondjuk: Ennyivel is több lettem! - és ezt beépíthetjük életünkbe/életvitelünkbe. 

Választásunkat befolyásolja az épp aktuálisan ránk jellemző életérzésünk minősége, ami jelentősen kihat az önmegvalósításunkra.

Az ember érzelmek, és visszajelzések nélkül életképtelenné válik.

  

  Boldogságérzetünkre árnyékot vethetnek félelmeink, előítéleteink.

Kellenek a félelmek, előítéletek stb. az ember életében?

Természetesen, hiszen ezek bizonyos védelmet is biztosíthatnak. A mértékről van szó, az egészséges mértékről.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ezek a felvett tulajdonságaink teljesen eluralják elménket és szívünket, és szinte minden esetben és helyzetben csak ezekkel lássunk, és láttassunk.

  Mit kell tennem, hogy ezen a tulajdonságaim megfelelő szintre kerüljenek?

Először is fel kell ismerni a túlzásokat, és meg kell érteni azok okait, hogy a mértéket megfelelő szintre lehessen hozni,

ezáltal tudatosabb - megélésre nem pedig túlélésre játszó -, életvitelben lehessen részünk.

Felismerésekben önmagunkon kívül segítségünkre vannak a visszajelzések:

Környezeti - mentális - fizikai, de még saját testünk is reagál - visszajelez, ha folyamatos túlzásokba esünk.

Másodsorban az éremnek mindig két oldala van. Általában az érem csak az egyik oldalát szoktuk megvizsgálni, beszámítani ítélkezéseinkbe, véleményeinkbe.

Észre se vesszük, mekkora felelősség terheli válunk, mikor ténylegesen csak az egyoldalúan összesített eredményt tesszük a mérleg két oldalából csak az egyikbe, és ezzel a végeredménnyel hangoztatjuk igazunk, és hitetjük el akár saját magunk is, hogy igazunk van.

  Ellensúlyozás nélkül csak egy eredmény lehet, amit ki, és rávetítünk magunkra, és közvetve, de közvetlenül is környezetünkre.

Nem tehetjük meg se önmagunkkal, se környezetünkkel, hogy csak egyoldalúan vizsgálgatunk meg bármit is.

Még akkor sem, ha így akarjuk igazunk igazoltnak látni, és láttatni. 

Echart Tolle bölcsen megfogalmazta:

..."Az emberek többsége nem a tudatosság, és tudattalanság, hanem a tudattalanság különböző szintjei közt mozognak."

valamint a kizsákmányoló - túlszabályozott gazdasági rendszer is nehezen viseli el, ha túl sokan túl tudatosan élnek. Hiszen Ők irányíthatatlanabbak számukra!
Imént felsorolt rendszerekben egy fontos közös található: Mindegyik csak azt jutalmazza/értékeli pozitívan, ha teljesen kiszámíthatóak, vagyis robotok vagyunk, és robotokként is reagálunk.
Általánosan az az elfogadott álláspont, ha önéletrajzunkból és motivációs levelünkből már előre kiolvasható, hogy a jelentkező nincs megkötve-elkötelezve (pl. gyerek, más munkahely stb.), tele van/lesz a leendő cége felé lojalitással és elhivatottsággal, eredményességéért más (élet)területeken hajlandó lemondásokkal élni...

  Tegyük fel a kérdést. Valójában boldogok vagyunk?

Mérgező gondoltatok:

  Magyar nyelv nagyon kifejező. Mérgező gondolatokra is meg van az egyszerű mondatunk: Mérges vagyok.

A mérgesség érzete általában igazságérzetünk megsértése miatt alakul ki. Hirtelen felszínre jutó érzés, ami akár meghatározó, és ránk jellemző életérzésünké is válhat, ha az igazságérzetünk túlnyomó részben negatív ingert kap, és nincs megfelelő ellensúlyozása.
  Mérges ember nehezen tud elvonatkoztatni, és úgy mérgével kezeli a többi - mérgességének okától független - dolgait, helyzeteit, és akár az embereket is.
A mérges ember akár kiadja, akár magában tarja mérgét, a túlzott negatív gondolati energiájával környezetére erőteljes hatást tud gyakorolni,
és általában élnek is ezzel a lehetőséggel.
  A folyamatosan, vagy jellemzően sűrűn mérges emberekből lesznek a pesszimista emberek. Ők azok, aki mindig a volt, a meglévő, és a vélt sérelmeikkel látnak,
és láttatnak mindent.
  Többek között rájuk jellemző, hogy először magukhoz mérten (mindenben mindig) a különbségeket fogják keresni - és minden esetben meg is találni -,
mint az azonosságokat. Számukra az az azonos, ami legalább annyira negatív, amennyire ők annak vélik.
Így pl. visszajelzésképpen is csak azokat a jelzéseket fogadják el és be, amik (akik) az igazukat helyeslik, és erősítik meg.
  Pesszimista emberek könnyen találnak ellenfeleket, de az ellenségkép kialakítása (valakiről, valamiről) se áll tőlük messze.

Valójában imádnak szenvedni, néha csak ez élteti őket, és szinte csak ilyenkor boldogok.

  A pesszimizmus ellentéte, az optimizmus. Az optimista ember életfelfogásában pont ellentéte a pesszimistának.
Egy dologban megegyeznek: Optimista ember is erőteljes hatást tud gyakorolni a környezetére, de ő a túlzott pozitív gondolati energiájával,
és általában ők is élnek ezzel a lehetőséggel.
  Optimista ember szinte mindig "boldog". Még akkor is, ha tudatában van annak, hogy pl. valami illúziót kerget vagy dédelget,
hiszen beállítottsága - életfelfogása nem engedi, hogy többet, vagy mást/másképp lásson mint amit/ahogy akar látni, és akár láttatni.
Éppen ezért egy túláradóan optimista ember megnyilatkozásai, vagy egyszerűen csak a közelsége másoknál nyomasztó, néha egyenesen visszatetsző érzést kelthet.

  Igazából az az ember tartja a kezében, és szívében az igaz boldogságot, aki mindig, minden esetben az érem mindkét felét szem előtt tartja,
számításba veszi, és megfelelő mértékkel, vagyis egyenlő fajsúllyal kezeli.
  Aki így tud tenni, soha nem fog végletes (és sokszor végzetes) érzelmi hullámokban élni, semmitől és senkitől nem tud úgy meginogni,
mint aki végletekkel, és végletekben él.

  Ő összhangban van saját magával, és tud élni az egyensúly érzetével.
Mindig látja, érzi és tudja, hogy Lehet valami Másképp is! - így nehéz őt egyoldalú tények felsorolásával - esetleg számára - helytelen döntésre kényszeríteni.
Életérzésében, így életvitelében megjelenik, hogy tudatában van a Minden Értünk van! - fogalom ismeretének.

Erre figyeljünk a saját életérzésünkben, és életvitelünkben is...

Ugrás az oldal tetejére