Naponta élünk velük, és bennük. De vajon mennyire vagyunk tudatában annak, hogy melyiket MI választjuk és melyik választ minket?
Egyáltalán tudjuk milyen rendszerben és rendszerekkel élünk, ill. élhetünk?
"Aki nem tudja merre tart, azt oda vezetik, ahová akarják!"
Sütő András
Alapvetően két fő rendszert különböztethetünk meg:
a Hit-alapú és a Gyakorlatias; lexikális/tárgyi-tudásalapú rendszert.
A Hit-alapú rendszerek inkább érzelmi-szellemi, a Gyakorlatias; lexikális/tárgyi-tudásalapú rendszerek pedig logikai-szellemi alapot képviselnek.
Rendszerek, és a Tudni;
Érteni; Érezni:
„Az érzelem és
az értelem között az az alapvető különbség, hogy míg az érzelem a
tettek mezejére vezet, az értelem a következtetésekhez.”
Donald Calne
<<‹«—»›>>
Sokunk, akik
szeretnénk „tudni” és „érteni”, ezt úgy akarjuk elérni, hogy ilyenkor
elutasítjuk materiális lényüket, és hirtelen csak a
spiritualitáson (netán ezotérián?) keresztül akarunk mindent látni,
hallani, érezni, vagyis TUDNI! - vagy éppen szintén szélsőségesen mindezt
fordítva tesszük: spirituális lényünket, adottságainkat figyelmen kívül
hagyjuk - megtagadjuk, és csak materialista tudatunkkal akarunk ÉRTENI,
megérteni, néha még ÉREZNI is.
Mind a két variáció
véglet, és félrevisz.
Ha kizárólagosan csak az egyik rendszer felé fordulunk így akarva megérteni, megmagyarázni magunknak a dolgokat, úgy a teljesség igénye nélküli NEM megértés felé fogunk haladni.
Végletek mindig
szubjektivitáshoz vezetnek, és szinte minden esetben meg is marad a vélt tudás - ami valójában tudatlanság -,
és sok esetben a tudattalanság (reflex, és
rutinszerűség) - ami ellen küzdünk -, is megmarad.
Rendszerek, és az
Érzések; Ösztönök; Reflexek:
Csapatunkban
egyéni tapasztalatainkat, ismereteinket egymással folyamatosan megosztottuk (és
osztjuk).
Elemzéseink közepette
bukkantunk rá egy súlyos tendenciára, hogy a köztudatban a vélt - valós,
valamint a lexikális - tárgyi tudás, illetve a spirituális adottság, és annak
értelmezése és használata közt együttesen, de külön-külön is (jobbik esetben)
nagy különbségek, (rosszabb esetben) mély űr fedezhető fel.
Ok-okozatok
boncolgatásának végeredményeként arra a következtetésre jutottunk, hogy ezt, a
kialakult helyzetet részben köszönhetjük a már fentebb említett rendszereknek -
és „Tanítóiknak, Mestereiknek” -, amik, illetve akik legtöbb esetben
leszabályozó magatartásukkal csak egy bizonyos elv, és nézőpont körül működnek.
De ez a meglévő különbség
köszönhető még azoknak az ’út-keresőknek’ is, akik úgy mennek be egy-egy ilyen
rendszerbe - és fogadnak el tőlük idővel akár mindent igazságnak, amit ama
rendszer kínál -, hogy indokaik közt valós tudatosság nincs, annál inkább
vélések, feltételezések (akár illúziók) fedezhetőek fel...
Ennek legfőbb oka
a hovatartozási, és önmegvalósítási ösztönök kielégítetlen, frusztráló
késztetése.
Mivel ösztönökről, és
beidegződött reflexekről lehet szó, ritka esetben tudatosodik - és így
valójában fel sem mérik -, mire, és kire is volna szükségük?
Érzik bizonytalanságukat, hogy nem jól csinálják, netán valami még hiányzik... Mindez igaz, csupán nem tudnak rájönni, mi is az ami hiányzik - és miért nem úgy mennek a dolgaik, ahogy azt szeretnék.
Teljes bizonytalanságba esnek.
Az eddig felsoroltakon kívül az alapfogalmak eltérő értelmezése miatt, az ezekre épülő további információk megértésénél és felhasználásuknál is felfedeztünk megoldandó feladatokat, de ugyanígy általánosan számos zavar észlelhető az információszűrés területén is, ami szintén bizonytalansághoz vezethet.
Rendszerek, és az
Információszűrés:
Wass Albert idézet:
..."Némely
ember mérföldeket halad téves irányba, anélkül, hogy elfáradna.
Aztán
mikor csak néhány lépést kell tennie, hogy jó ösvényre jusson, akkor
sokallja.
Hiába, ilyenek vagyunk mi, emberek."
Az előző fejezet végén említettem a bizonytalanságot. Ehhez a következő témához
szorosan kapcsolódik eme bizonytalansági állapot kialakulásának egyik fő oka.
Akik tanácstalanul viszonyulnak saját dolgaihoz, eseményeihez, netán környezetükhöz, kapcsolataikhoz, azok Bizonytalanokká válnak. Ők valamikor egyszer elfelejtették (vagy talán sose gondolták végig), a Megoldáshoz szükséges, a felismerés és megértés alaptényezők. Azt is elfelejtették (vagy talán ezt sem gondolták végig), nekik is
nyitottnak kéne maradni mások "tanácsaira", gondolataira,
a visszaigazolások befogadására.
Illetve legtöbbször egyenesen
sértésnek veszik, ha olyan ember ad visszaigazolást, hívja fel a
figyelmüket az ok-okozati összefüggésre, akit önmagukhoz - vagy az adott
rendszer "mestereihez" - képest kevesebb tudásúnak tartanak, így
a tőlük kapott információkat (visszajelzéseket is) kényükre-kedvükre megszűrik,
de akár teljesen figyelmen kívül is hagyják.
Ha valaki nem veszi észre, hogy az elvei, illúziói, az ok-okozati
hatások feletti elsiklása, vagy a hiányos információ alapján való
döntéshozatala egy tudattalan, ösztönös, reflex alapú dolog, úgy az
érzelmi döntéskörből átkerül egy hit által vezérelt döntéskörbe, vagyis
egyik szabályozott helyzetből egy másik szabályozott helyzetbe kerül.
Ezt hívom én Valamiből Valamibe Menekülésnek.
Rendszerek és a fogalmak értése; spirituális és gyakorlati tudásunk; további információszűrés:
Fogalmak értése és
információszűrés - a két dolog (is) összefügg.
Ha egy fogalmat nem megfelelően értelmezünk (pl. a köztudatban az idők során pejoratív értelemmel ruházták fel, de spirituális, vagy ezoterikus értelme más...), akkor az ahhoz kötött információ is nehezen, vagy egyáltalán nem lesz befogadható, rosszabb esetben félreértéseket, akár ellentéteket is produkálhat.
Sok ellentétet
észleltünk mi is, amikor egy lexikális-tárgyi tudású ember vitába elegyedik egy
spirituálisan rá,- és megérző emberrel, akinek a tudása, ismerete, még talán
tapasztalatainak (megélési)minősége is más alapú, más környezetből eredő, de Ő
is olvas, és tanul írásokat. Bár ugyanarról beszélnek, de a(z) (alap)fogalmak eltérő értelmezése miatt különböznek, és különböző eredményekre is jut(hat)nak.
Legtöbb lexikális,
tárgyi tudású ember inkább gyakorlatias, mint "érző", ezért több
információt szűr meg, vagy másképp, mint egy spirituális beállítottságú ember.
Gyakorlatias
beállítottságú ember jobban bízik pl. az írásos tanultakban, mint a meg, és
ráérzéseiben, vagyis a kollektív tudás
erejében, és hathatóságában.
Ha olyan dolgot olvas, ami a gyakorlatban nem alátámasztható (vagy ahhoz, hogy értse, és számára befogadhatóvá váljon, ahhoz egy fogalmat másként kellene értelmeznie, mint ahogy azt Ő ismeri, és használja), akkor már erőteljesen vitahatóvá válik számára bármiféle meg; - és ráérzésalapú magyarázat, amit kap...
Spirituális
emberek többsége is lexikális tanulással kezdik tanulmányaikat, csak később - a
sok tanítás, és tanultak eredményeit összevetve a folyamatos meg;- és
ráérzéseik ugyanazon eredményeivel - fedezik fel spirituális lényüket és
adottságaikat, majd kezdik el egyre növekvő bizonyossággal használni.
Ezen oknál fogva a
spirituális ember mind a két tudás, és ismereti alapot használja, így ismeretei
tárházába (de akár életvitelébe is) könnyebben illeszti be a tapasztalatait, és
tanulmányait.
Egy mondattal a különbség:
a Spirituális ember inkább utánaolvas (utánajár) megérzéseinek,
a Gyakorlatias ember pedig ismeretei, tudása bővítéséhez folyamatosan keres és olvas, majd megpróbálja felfedezni magában az olvasottakat.
Rendszerek
többsége (oktatási, politikai, tudomány stb.) a lexikális, vagyis gyakorlatias, tárgyi tudást emeli piedesztálra.
Hit alapú rendszerek
többsége nagyon szereti azokat, akik úgy vélik, spirituális, ezoterikus
adottságaikat megszerezhetik könyvekből, írásokból.
Ezek a rendszerek azért
szeretik az ilyetén hittel rendelkezőket, mert könnyebb Őket
"tanítani", hiszen olyan, kézzel nem foghatót tudnak, amit Ők nem
(pl. "belelátni" az Isteni tervbe, és/vagy "helyesen"
meghallani-értelmezni és használni az intuíciót), és így egy idő után
megfellebbezhetetlenül kizárólagos "mesterükké" (vannak pl. szekták,
ahol majdhogynem már "istenükké") válhatnak.
Önmagában, vagyis
tudásában, ismereteiben és adottságaiban bizonytalan ember, bár mindent
megkérdőjelezhetőnek, és feltételesnek lát, mégis nagyon fogékonnyá válik, ha valaki más tudását önmagáénál felettibbnek érzi, és hiszi.
Ha a bizonytalan ember
egy vagy több személlyel, vagy rendszerrel kapcsolatban elér ebbe az említett
kizárólagos hit állapotába, az információszűrés tőlük (vagy a rendszertől) nem
létezik többé, csak más, kívülállóktól...
Másik véglet, ha
felkészületlenül (vagyis vélt tudatossággal, de tulajdonképpen tudattalanul)
valaki belép egy rendszerbe, - és idővel az Őt ért ingereket, tanításokat nem
érzi teljesen magáénak - következhet be a kiábrándulás, csalódás érzése.
Keserű szájízzel
jön rá az ember, valójában nem teljesen azt kapta meg, amire vágyott.
Ellenben innentől bármit,
ami hasonló tartalmú vagy témájú, azokat ezzel a kiábrándult, csalódott, akár
előítéletes érzéssel fog azonosítani.
Két szóval: elutasítóvá
válik.
Ugyanilyen
veszélyt hordoz magában az is, ha a vélt tudatosság, és a kiválasztott rendszer
hiányra épülő tudatossága találkozik.
Ez majdnem minden esetben
totalista-fanatista (ez az én nyelvezetemben: toleranciamentes, megszállottan rajongó, vakbuzgó, féktelen, türelmetlen) viszonyokkal ítélkező embert hozhat
létre.
Most
kérdezhetjük jogosan: Szükségünk van akkor a rendszerekre?
Igen. Minden rendszer
tartalmaz fontos aspektusokat, de önmagában teljes, totális egy az igaz! -
igazságot egyik sem.
A legtöbb rendszer, legyen az gyakorlati vagy hit-alapú, látszatra rendezett és megbízható, de egyben elnyomó is.
Ezért választásunkkor legyünk valós tudatában annak, mit is keresünk, mit várunk el éppen az adott érzelmi helyzetünk, és körülményeink közepette, vagy ezen állapotok helyett.
Ne ragadjunk le egy rendszernél, csak ha már teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a kiszemelt rendszer látásmódja, hitvallása, és tanítása áll hozzánk legközelebb.
De mindig legyen "menekülési útvonalunk".
Mert minél több rendszert és azok tulajdonságait, valamint minél több eszmei tematikát ismerünk meg, annál szélesebb látókörrel, és hit alapú önbizalommal fogunk rendelkezni.
Ezért rögtön a keresésünk legelején egynél végleg leragadni, egyenlő az önmagunk és látásmódunk bekorlátozásával.
Később ha szükségünk van rá, visszatérhetünk ahhoz a rendszerhez vagy kaszthoz, csoporthoz, amelyik számunkra a legoptimálisabb...
És végül, de nem utolsó sorban pár gondolat A végső háború c. könyvből. Pár sor, ami nagyon elgondolkodtató és aktuális...
(162. o.)
„A rendszer bármit meg tud tenni az emberiséggel, de semmit sem tud kezdeni egy emberrel. – Tájékoztatta Andan
A rendszer nem tudja, mit csinál az egyes ember, csak azzal van tisztában, hogy mit csinál az emberiség.
Ez a rendszer, melyet a legfelsőbb kaszt működtet, a hatalmas embertömegek kezelésére van kitalálva,
és nem arra, hogy egy-egy emberrel kezdjen valamit.
Ezért nem képes működni a politika, mert túlságosan nagyléptékű dolgokkal foglalkozik!
A legfelsőbb kaszt hatalmának a kulcsa, hogy az embereket rossz mentális állapotba juttatja, és ott is tartja.
De ha valaki elkezdi tudatosabbá tenni az embereket, és ezt nem intézményesített, egyetemi, akadémiai,kormányszinten próbálja kivitelezni, akkor a legfelsőbb kaszt sokáig nem is szerez róla tudomást.
Az emberi faj egy rabszolga faj. Az emberiség nem szabad, de az egyes ember az.
Az egyes ember bármit megtehet, a tömeg semmit. A politikusok azért nem tudnak megváltoztatni semmit,
mert éppen azon a szinten tevékenykednek, melyet a rendszer lát és irányít.
Képzeljenek el egy hatalmas nagy csatateret, amely felett, jó magasan, ott lebeg egy léghajó és a léghajóban ott ül egy tábornok.
A tábornok ebből a magasból belátja az egész csatateret. De csak az egészet.
Ilyen magasból nem képes megkülönböztetni egymástól az egyes embereket, csak az embertömegeket.
A legfelsőbb kaszt nem képes látni az egyes embert, és mert nem látja, irányítani sem tudja.
Ha valamit, ami az egyes emberek között terjed, el akar pusztítani, akkor az egyetlen működő módszer az,
hogy naggyá teszi azt a dolgot, például tantárggyá vagy államvallássá.
Felhúzza arra a szintre, amit lát és irányít, és akkor végez vele.” Duncan Shelley
„Amíg az emberek istenítik a Cézárokat és a Napóleonokat,
mindig lesznek Cézárok és Napóleonok, hogy tönkretegyék őket.”
Aldous
Huxley angol író
Ne feledjük el:
Nem az a legfőbb lényeg, miben hiszel.
A lényeg az, hogy higgy! - de a Te hited másokéval szemben
ne "Csak Egy az Igaz!"-nak állítsd be,
és ne akard hited eszmeiségét másokra ráerőltetni, és
ne akarj hitvallásod alapján megítélni és minőségileg besorolni másokat!
Mert csak így várhatod el másoktól, hogy Téged se ítéljenek
el és meg hitedért.
Ugrás az oldal tetejére